Most akkor ki kivel van? - 1. rész

Lassan két hónap telt el, mióta lemondtam a Magyar Drift Szövetség elnöki posztjáról és azóta rengetegen megkérdezték tőlem ennek miértjét, de  sokan azzal sincsenek tisztában, hogy kis hazánkban akkor most mi lesz a drift autósporttal. Ígérem, megpróbálom most tisztán a tényeken alapulva megírni az engem érintő kicsiny történetet természetesen konkrét nevek említése nélkül.

bestof_41.jpg

Az egész a 2009-es szezon végeztével kezdődött, amikor a szövetség főtitkárával hosszasan elbeszélgettem a lehetséges jövőképről, arról hogyan is kellene a szövetség tagjait (egyesületeit) és a szövetségen kívül elhelyezkedő szervezeteket bevonni a közös munkába. Hogyan lehetne az akkori elnökségi tagokat és bizottságokat hatékonyabb munkára ösztökélni és miként lehetne a szövetségnek hátat fordító embereket visszaédesgetni.

Az akkori elnökségi társaimmal nyugodtan mondhatom, hogy jó és baráti viszonyt ápoltam, ugyanakkor abban mindhárman egyet értettünk, hogy a hatékonyabb munkavégzéshez ez nem elegendő. Napi 10-12 órákat dolgoztam, míg társaim főként javaslatokkal segítették csak munkámat. Érthető volt ennek miértje, hisz míg én a driftel foglalkoztam, addig ők jól fizető főállású munkájuk, és ami még fontosabb egyre gyarapodó családjuk mellett próbáltak segíteni. Mindeközben természetesen folyamatosan kaptuk a negatív hangvételű megnyilvánulásokat a hátat fordító személyektől, így ezen is változtatni kellett. A megoldást a főtitkárral egyetemben jómagam is abban láttam, hogy egyrészről aktív segítség kell egy olyan személytől, aki a gyakorlati megvalósításokban is részt vesz, másrészről olyasvalakinek kell betöltenie magasabb tisztségviselői pozíciót, aki a szövetséget ócsároló emberkéket maga mellé tudja állítani.

A terv az volt, hogy a főtitkár alelnökként dolgozott volna tovább, míg egyik alelnök tásam helycserés támadással főtitkárrá avanzsál. A másik alelnök társam pedig mivel jól értett a számok bűvöletéhez a szövetség Ellenőrző Bizottság vezetőjeként foglalt volna helyet, míg a 2010-es év új alelnök jelöltje a szövetség jelenlegi elnöke lett volna. 2009 novemberében azonban lemondott mindkét alelnök társam és a helycserés támadást sem vállalta jó barátom, mivel Ő más megvalósításban gondolta az átszervezést. Ráadásként, hogy a baj tetőzzön a marketing bizottság tagjai is jelezték lemondási szándékukat. A munkának persze mindezektől függetlenül haladni kellett, hiszen az autósportban novembertől január végéig bezárólag az új évad miatt már mindent elő kell készíteni. A főtitkár segítségére tudtam kizárólag támaszkodni, így közösen vettünk nyakunkba mindent. Jártuk az országot, szponzorokat kerestünk, a korábbi média megállapodásokat megerősítettük és közben nem feledkeztünk meg arról sem, hogy a szövetségen kívül elhelyezkedő drift szervezeteket rávegyük a csatlakozásra és az együttműködésre. Ennek csúcstalálkozója Debrecenben volt, ahol is a szövetség képviselete mellett további 3 külső egyesület vezetője volt jelen. Barátsággal és tervekkel váltunk el, de a legnagyobb sajnálatomra hiába való volt a több mint 3 hónapig tartó egyeztetés. Ebben a három hónapban kidolgozásra került a versenyek kiszervezésének lehetősége, az ehhez tartozó pályázati rendszer és a megvalósításra megírt keretszerződés.

Mivel a szövetségben tisztújításokat kellett tartani, így a terveket némileg megtartva alelnökként felkértük a marketing bizottság lemondott vezetőjét, továbbá a szövetség jelenlegi elnökét. Természetesen más jelöltek is érkeztek, de támogatottságunk mellett sikerrel zárult a küldött szavazás. Az új 2010-es elnökség felállt, a marketing és az ellenőrző bizottság megújult, így joggal vártuk bizakodva a szezon kezdetét. A start remekül kezdődött, de ami utána következett azt most egy Freddy Krueger rémálomhoz tudnám hasonlítani….

Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://zoradrift.blog.hu/api/trackback/id/tr852699554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Info

Itt olyan posztok születnek, ami sokkal inkább személyesebb hagvételű mint sem tudományos, de mindenképpen kapcsolódnak valamilyen úton módon autós élményekhez, a drifthez, meg úgy általában az élet szépségéhez.

Friss topikok

süti beállítások módosítása