Tudom fura a cím, hiszen a 3. rész azt sejteti, hogy van első kettő is, viszont tényleg van, csak épp azt nem itt találhatod meg, hanem a drifter.hu oldalon. A teljes story kedvéért mindenképpen javasolt először azon végig futni, majd visszatérni ide, hogy minden értelmet nyerjen!

1. rész / 2. rész

A Csehországi Dotz Drift Battle nemzetközi verseny után a terv az volt, hogy mivel Gery barátunk munkatársnője épp Prágában tartózkodott az egyik barátnőjével, így a prágai éjszakát mindenképpen fel kell fedezni a társaságukban. Rávettük Básti Petit is, mint prágai őslakost, hogy csatlakozzon és kalauzoljon minket, és ha már a terv így alakult, akkor legalább az alvással sem lesz gondunk, hisz vagy nála, vagy vegyesen, de valahol csak le tudjuk majd pihentetni magunkat. A haza utat is gondosan megterveztük, hisz a busz elvesztése után elhatároztuk, hogy mindenképpen együtt maradunk ha törik ha szakad. Akár csak egy háborúban kitartunk egymás mellett, együtt halunk meg vagy győzzük le a kihívásokat. Így is lett, így nyilvánvaló volt, hogy csak egy lehetőségünk van Prágából, az pedig a vonatozás. Igen ám, de valahogy még Prágáig is el kell jussunk, a tervbe ráadásul hiba csúszott. Nem számoltunk azzal, hogy Péter barátunk az egész napos rendezvényszervezői ténykedéstől kutya fáradt lesz és biza neki semmi kedve 100km-t levezetni, majd bele menni az éjszakába, mert tisztában van azzal, hogy azonnal beájulna akár csak 1 sör elfogyasztása után és Prága ennél sokkal többet érdemel. Ezt még tetőzte az is, hogy Gery munkatársnőjének a telefonja nem felelt, plusz lövésünk sem volt, hogyan jutunk Prágába Peti nélkül. Szóval az egész kirándulásunk kezdett dugába dőlni, már-már fel is adtuk, de nem sokkal később Geryt visszahívták ezzel új lendületet kapott, majd belénk is pumpált egy kis önbizalmat. Nincs para, hisz gondoltuk tuti van valami taxi szolgálat itt Ceska Lipában is, max majd párban kérünk autót ötünknek. Negyed óra alatt elő is álltak a taxik, így szinte hajszolva tudtunk csak összepakolni, majd elbúcsúzni a többiektől.

 

Gery, mint Benedek pápa vezette a tanakodást, hogy mitévők legyünk. Fejfedőjéért természetesen a kínok kínját kellett átélnie agancsos italok formájában.

Fejenként 6000 Ft-nak megfelelő koronáért megint egy örökkévalóságig tartó utazás következett. Mivel a rövidebb út miatt nem az autópályán mentünk, így átlag hasonló tempót diktáltak a sofőrök, mint Laky a megboldogult busszal. A célállomás nem is lehetett más mint Prága központja a Vencel tér. Mint a román vendégmunkások úgy pakoltuk ki csomagjainkat majd sétálgattunk az utcákon. Viszont a jobbnál-jobb pubok, szórakozóhelyek, a lehető legigényesebb „piros lámpás negyedek” feledtették velünk azt a 10-20kg-os súlytöbbletet, amit a vállunkon cipeltünk. Mivel a magyar lányok ismét nem voltak elérhetőek, így kitaláltuk, hogy a vasútállomás csomagmegőrzőjében helyezzük el a súlyfelesleget. Valljuk be, azért az kicsit gáz lett volna, ha csomagokkal állunk neki szórakozni. Hogy ne tűnjünk annyira cigóknak előkaptam a tér közepén a laptopot, hogy majd májer módon azon nézem meg merre van a vasútállomás. A terv jó volt, hisz több tucat WiFi net volt, csak épp jómagam nem igazán készültem fel, hogy egy cseh térképen eligazodni több mint kihívás. Azonban az igazi túlélő hoz magával GPS-t is, persze ennek felismerése kb. negyed óránkba telt. A gyaloglómód azt mondta nekünk, hogy párszáz méter és mindössze 4-5 perc. Naná, hogy jól átvert és bár irányba állított minket, az a párszáz méter sokkal inkább volt 2-3 km. Kérdezősködtünk, bolyongtunk, majd megint kérdezősködtünk, eltévedtünk, aztán valahogy éjfél után nem sokkal megérkeztünk a pályaudvarra.

Gyanúsan sok ember, tartózkodott kint és nem úgy tűntek, akik épp kéregetnek az utcán sétáló emberektől. Nem, ők sajnos utasok voltak, akik vagy lekésték a vonatukat, vagy a hajnali gyorsra kaptak már csak jegyet. Sajnos az ajtó nem nyílt ki még nekünk se, így leszűrtük a keserű valóságot. A kiírás szerint az állomás zárva van 12-től hajnali 3-ig. A csomagokat ledobtuk és rögtön összeestünk lelkiekben. Én legalább is ekkor érkeztem meg a holtpontra. Törni-zúzni tudtam volna és persze rögtön jöttem azzal, hogy mi a francért kellett nekünk elindulni Prágába, meg hogy itt fogunk szívni reggelig és nemhogy szórakozni, de még aludni sem tudunk sehol! Nem is tudom ki öntött belém lelket, talán Laky, de a lényeg az, hogy pár perc után megint egy taxi hátsó ülésén vártam a megváltást. Gery ismét telefonhívást kapott, a magyar csajok jelentkeztek végre, hogy valami déli gyümölcs elnevezésű szórakozóhelyen várnak. Gery okosan lebeszélte azt is velük, hogy a csomagjainkat majd jól elhelyezzük az autójukban, hogy a szabad mozgásterünk kicsit megváltozzon. A két taxi persze mondanom sem kell, hogy rendesen lehúzott minket arra a 2-3km-re amit már gyalog megtettünk. Mind1, nem számított már ez sem, hiszen fényt láttunk végre az alagútból! Megérkeztünk, csomagok off, majd letelepedtünk a szórakozóhelyen.

A kötelező bemutatkozás után az én kedves barátaim persze rögtön el akartak adni, vagy lepasszolni a lányok nyakába, hiszen mint korábban írtam, én menekült státuszú beutazó voltam papírok és pénz nélkül. Ettől függetlenül azért valaki mindig jó fej módjára meghívott egy rundra. Nem apróztuk el, rögtön a csehek nemzeti italával a Becherovkával kezdtünk, csapolt sör kíséretében. Itt ismételten megvilágosodtam, ugyanis kiderült, hogy ez idáig helytelenül próbálkoztam magamba erőltetni ezt a számomra szimplán elviselhetetlen ízű kotyvasztott valamit. A titok nyitja pedig rém egyszerű: a Becherovkát jól lehűtve szigorúan nagyon sok jéggel és szigorúan kortyolgatva szabad elfogyasztani. Mondanom sem kell, hogy ég és föld volt az élvezeti hatásfok, így nem is csoda, hogy az este folyamán a kedvencemmé lépett elő, ha a folyadékpótlásról volt szó. Néhány kör ital elfogyasztása után egy közeli szórakozóhely felé vettük az irányt. Nagyjából úgy tudnám lefesteni első emlékképeim, hogy az egész hely úgy nézett ki, mint amikor a konzerv heringet az automatika meghibásodása miatt túltöltik. Nem viccelek, kizárólag lapjával lehetett közlekedni odabent, de ami számomra mégis varázslatos volt az a nemzetek sokszínűsége. Cseh állampolgár szerintem nem is volt ezen a szórakozóhelyen, de egyébként ez általánosságban is elmondható Prága központi szórakozóhelyeire. Itt minden a külföldi vendégeknek készült, őket próbálják elkápráztatni a minőségi kínálattal és ami a legszebb, Prágában hamarosan amsterdami mintára coffeeshopok is nyílni fognak teljesen legálisan! Már most is legális, az ehhez szükséges alapanyag, de maximum 15 egységnyi lehet a zsebben, természetesen saját fogyasztásra. A szórakozóhelyen mindenki rettentően közvetlen volt és barátkozó, hajnal 3-4 óra körül pedig a tánctér is használhatóvá kezdett válni. Az idő nagyon gyorsan szaladt, így egyik pillatanról a másikra azon vettük észre magunkat, hogy odakint már hétágra süt a nap. Szinte aggódni kezdtünk, nehogy lekéssük a vonatunkat, így ízibe összeszedelődzködtünk majd megindultunk az állomás felé emlékezetből. Mondanom sem kell mennyire fáradtak voltunk, így mikor az egyik főúton megláttunk egy villamost, azonnal felszálltunk rá, hogy megpihenjünk rajta. A vicc az, hogy meg se néztük mire szállunk fel, pedig vagy 3-4 járat is közlekedett arra felé, de mégis jók voltak a megérzéseink. 2 megállóig tudtam magam tartani, majd félálomba zuhantam többedmagammal. Levi volt közöttünk a legfrissebb, így mikor tippje szerint megérkeztük hangosan adta tudomásunkra, hogy bizony le kell szállni. Ez sikerült is majdnem mindenkinek, de sajnos Attilát elvesztettük, mivel a villamoson maradt. Még szerencse, hogy Levi volt annyira éber, hogy ezt a villamos vezető tudtára adta azzal, hogy dörömbölni kezdett az elinduló villamos ablakán, így az ajtónyitás után Attila ismét köztünk lett. Persze mondanom sem kell, hogy egy megállóval előbb sikerült leszállni, így az egyre nehezebbé váló csomagjainkat szinte csak vonszoltuk magunk után. A vasútállomásra beérve megvettük jegyeinket hazafelé, majd azonnal fekvő alkalmatosság után kezdtünk kutatni. Prágában viszont figyelnek arra, hogy a hajléktalanok – jelen esetben mi, ne tudjanak a várótermekben kényelmesen aludni. Szándékosan úgy képezték ki ugyanis a székeket, hogy mindegyikre fix karfát is telepítettek. Levi nem szarozott persze, rögtön letelepült a földre, míg én iskolás emlékeimet elevenítettem fel, és az egyik asztalra hajtott fejjel kezdtem neki a szundításnak. Gery ezt kicsit megvariálta azzal, hogy a lábát tette az asztalra a fejének pedig támasztás keresett, Attila pedig szimplán székbe dobta magát. Laky találta meg a legextrémebb helyzetet, Ő az egymással háttal elhelyezkedő széksor tetejére feküdt le vízszintesen. 3-4 perc után mindannyiunk mély álomba zuhant, majd úgy 40 percet követően heves rázásra ébredtem. A rend őrei figyelmeztettek minket, hogy a csomagjainkra jobban figyeljünk és próbáljunk egy kicsit kulturáltabb formában pihenni. Utána esett csak le nekem, hogy megint mázlim volt, hiszen igazoltatás esetén eléggé nagy magyarázkodás következett volna. Persze még bennem volt az a félsz is, hogy esetleg a vonaton határ közelbe érve kapunk egy ellenőrzést, de az igazság az, hogy annyi mindenen átestünk már, hogy nagyon nem érdekelt volna az sem.

A vonatozás közel 7 óráig tartott, és persze hiába volt légkondicionálás, semmit nem ért. Budapestre érve nyugtáztuk magunkban, hogy igazi túlélők vagyunk és bármelyik cserkész példát vehetne rólunk. A három nap számunkra egy örökkévalóság volt és felért egy komplett nyaralással, de a konklúzió mégis az, hogy bármikor visszamennénk akár ilyen szélsőséges körülmények és kihívások mellett is! Prága igazi Európai város, Csehország pedig igazi Uniós tagállam, csak ajánlani tudom mindenkinek!